Hamburg korszerű buszgarázsában a Siemens technológiáját alkalmazzák

 Siemens Smart Infrastructure jelentős szerződést kötött a Hamburger Hochbahnnal, a Hanza-város legnagyobb helyi közlekedési szolgáltatójával. A Siemens az alsterdorfi buszgarázs hat fedett parkoló szigetei közül kettőt 96 darab elektromos töltőberendezéssel és az ehhez kapcsolódó energiaellátást és energia elosztást biztosító rendszerrel szereli fel. A kivitelezés előreláthatólag 2021 nyarán kezdődik. Összesen 240 parkolóhellyel ez Európa egyik legnagyobb és legmodernebb, elektromos buszok számára fenntartott buszgarázsa.

 

A Hamburger Hochbahn azt a célt tűzte ki, hogy a mintegy 1000 buszból álló teljes flottáját az évtized végéig károsanyagkibocsátás-mentes és klímabarát járművekre cseréli. A járműbeszerzéssel párhuzamosan a garázs infrastruktúrájának átalakítását is megkezdték, melynek célja, hogy biztosítsák az új flotta töltését és karbantartását. 

 

„A buszgarázs kialakítása során fontos szempont számunkra, hogy olyan gyártóra támaszkodhassunk, aki képes teljes megoldást kínáló töltési infrastruktúrát biztosítani a szükséges villamos hálózat kiépítésével együtt. Ilyen partnerre leltünk a Siemensben, és várjuk ennek az izgalmas projektnek a megvalósítását” – nyilatkozta Bastian Schmidt, a Hamburger Hochbahn AG Infrastructure Electromobility projektvezetője.

 

A megrendelés 48 darab Sicharge UC 200 töltőberendezést tartalmaz CCS csatlakozóval, parkoló szigetenként, valamint a kiépítéshez szükséges közép- és kisfeszültségű energiaelosztási rendszerelemeket és 5 éves időtartamra szóló SLA szerződést. Mindegyik töltőállomás 150 kilowatt töltési kapacitással rendelkezik, melyek pihenőidőben villamos energiával látják el a buszokat. A teljes töltési technológia az adott parkoló szigetek tetején elhelyezett technológiai irányítóközpontban található. A töltőkábel a tetőn kerül elvezetésre, és közvetlenül a töltőállomáshoz csatlakozik. Ez lehetővé teszi a garázs területének a lehető leghatékonyabb helykihasználását a buszok parkolása tekintetében.

 

„A jövőbiztos és könnyedén fejleszthető infrastruktúra mellett a töltési technológia integrálásakor fontos a helytakarékosság, különösen a város infrastruktúráját tekintve. Ebben a projektben a tetőre történő telepítés megfelelő megoldásnak bizonyult” – mondta el Jean-Christoph Heyne, a Siemens Smart Infrastructure Future Grids üzletágának vezetője. „Örömömre szolgál, hogy ebben az esetben nemcsak kitűnni tudtunk rugalmas töltési infrastruktúránkkal, hanem meg is tudtunk felelni az ügyfél fenntarthatósággal kapcsolatos magas szintű elvárásainak. Portugáliai gyárunkban például a töltőberendezések gyártásához szükséges energiaellátást kizárólag megújuló energiaforrás biztosítja. Így fenntarthatóan létrehozott technológiát biztosítunk a fenntarthatóbb városokért.”

 

Az alsterdorfi buszgarázs 45 000 m2-en helyezkedik el és 2019 áprilisában nyitotta meg a Hamburger Hochbahn. Ez az egyik legfejlettebb buszgarázs Európában és az első Németországban, amelyet kizárólag károsanyagkibocsátás-mentes buszok számára hoztak létre. A jövőben a buszokat a hat parkoló szigeten megújuló energiával látják majd el. Az alsterdorfi buszgarázs a Hochbahn hét telephelye közül a legújabb. 2020 óta a Hochbahn kizárólag károsanyagkibocsátás-mentes buszokat szerez be.

 

A Siemens Smart Infrastructure-rel kapcsolatos további információkért látogasson el a www.siemens.hu/smartinfrastructure weboldalra.